Fejér Megyei TESZÖV
Menü
 
Látogatók
Indulás: 2006-08-14
 
Hírek
Hírek : Jövőre sem befolyásolja a földpiacot az állam

Jövőre sem befolyásolja a földpiacot az állam

  2011.10.12. 07:27

A költségvetés tervezete szerint jövőre még kevesebb pénz jut arra, hogy az állam érdemben fellépjen a földpiaci spekuláció, illetve a zsebszerződések ellen.


A Nemzeti Földalap 2011-es költségvetésében még 950 millió forintot irányzott elő a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arra, hogy a tavaly szeptembertől hatályos szabályozás szerint az állam élhessen elővásárlási jogával a termőföld-adásvételeknél. A 2012-es büdzsében már csak 500 millió forint áll rendelkezésre e célra.

Az más kérdés, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) az elmúlt egy évben sem tudott élni ezzel a lehetőséggel, és még mindig rendelkezésére áll az eredeti 950 millió forint. A késlekedés hátterében egyrészt az áll, hogy többszöri halasztás után augusztusban sem végzett teljesen a földalaphoz tartozó ingatlanok leltárba vételével. Ezt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től átvett, rendezetlen hátterű ingatlanok leltárazása okozta. Vélhetően ez az ingatlanállomány indokolja azt is, hogy a 2012-es büdzsében az NFA-nak 1,1 milliárd forint működési költségvetés mellett másfél milliárd forintja lesz az állami tulajdonú ingatlanvagyon felmérésére, és további másfél milliárdja arra, hogy ezt az ingatlanvagyont jogilag rendezze.

Egyebekben is takaréklángra teszi a kormány a földalapot. Amíg idén termőföld-értékesítésből 3,3 milliárd forint bevételre számított a kormány − ebből eddig még semmi nem teljesült −, jövőre már csak kétmilliárd forint az elvárás. Földhaszonbérletből 2011-ben 5,5 milliárd forintra számít az állam, jövőre pedig már 10,5 milliárd forintra, amit a korábbi bejelentések szerint az aranykoronánként számolt bérleti díjak emeléséből, illetve a lejáró bérleti szerződések újrapályáztatásával elérhető pluszbevételekből teremtene elő az NFA. Csak az idén 65 ezer hektár haszonbérletét hirdetik meg, miközben év végégig újabb több tízezer hektár bérleti szerződése jár le.
 
A haszonbérletből származó bevétel jelentős része várhatóan jövőre is a földért életjáradék program fedezetére megy el, ez 11,5 milliárd forint költséget jelent. Az NFA éves működését a tervezet 17,3 milliárd forint összkiadással és 13,4 milliárd forint bevétellel tervezi a költségvetési törvény.

Forrás: Napi.hu

 
TÁMOP

 
Archívum belépés

Archívum

Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó

 

Figyelem! Belépés kizárólag a tagszervezeteknek! Belelentkezéshez adja meg a külön értesítőn megadott  felhasználónevet és jelszót!
Ha elveszett a belépési kód érdeklődjön a 06 22 506-726-os számon!
 
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!