Fejér Megyei TESZÖV
Menü
 
Látogatók
Indulás: 2006-08-14
 
Hírek
Hírek : Elutasított Magosz-panasz a vis maior vitákban: "bakot lőhetett" a GVH - A hivatal ragaszkodik álláspontjához

Elutasított Magosz-panasz a vis maior vitákban: "bakot lőhetett" a GVH - A hivatal ragaszkodik álláspontjához

  2011.03.11. 07:30

"Jogi baklövést" vétett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azzal, hogy versenyfelügyeleti eljárás megindítása helyett a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz (MgSzH) irányította a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségét (Magosz) a terménypiaci felvásárlók ellen benyújtott közelmúltbeli panasz kapcsán –  hívják fel a figyelmet jogi szakértők.

A GVH a Magosz-beadványt versenyjogi szempontból elutasította, de azt javasolta az érdekképviseletnek, hogy forduljon az MgSzH-hoz, mert a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról (tfmt) szóló törvény kiterjedhet a bepanaszolt cégek tevékenységére. Ágazati jogi szakértők szerint ugyanakkor a tfmt nem vonatkozhat a takarmányokra, márpedig a Magosz-panaszban érintett búza, kukorica és napraforgó takarmánynak számít. A GVH viszont úgy ítéli meg, hogy az emberi fogyasztásra szánt termények még feldolgozatlan állapotban is élelmiszernek minősülhetnek, ezért a gazdaköri beadványban szereplő cégekre a törvény hatálya és az MgSzH hatásköre kiterjedhet.

Soha nem látott államigazgatási "jogi baklövést" és szakmai hibákat vétett a GVH azzal, hogy versenyfelügyeleti eljárás megindítása helyett az MgSzH-hoz irányította a Magoszt a terményfelvásárlók ellen benyújtott közelmúltbeli panasz kapcsán – fogalmaztak az agromonitor.hu-nak ágazati jogi szakértők. Információink szerint növekszik a GVH-val szembeni gazdálkodói elégedetlenség, mert a hivatal az alaposnak tartott termelői kifogások ellenére sem indított vizsgálatokat a terménypiaci felvásárló cégek ellen. A Magosz tavaly ősszel és az idén januárban is panaszt nyújtott be, de a GVH mindkét esetben elutasító döntést hozott.
Mint ismert, a piaci szereplők közötti tavalyi viták a sorozatos természeti csapások nyomán robbantak ki. Számos gazdálkodó a korábban leszerződött terményt elháríthatatlan külső okra (vis maiorra) hivatkozva nem szállította le, a felvásárlók viszont emiatt fedezetvásárlások előírásával és perekkel fenyegették meg őket. Az érdekképviselet januári panasza több társaság – így a Cargill Magyarország Zrt., a Bunge Növényoljaipari Zrt. és az IKR Kereskedelemfejlesztési Zrt. – ellen irányult, mert a szervezet gyanúja szerint a cégek tevékenysége a jó erkölcsbe ütközött, tisztességtelen piaci magatartást valósítottak meg és visszaéltek gazdasági erőfölényükkel. A GVH ugyanakkor a versenyfelügyeleti eljárás megindítása helyett azt javasolta az érdekképviseletnek, hogy forduljon az MgSzH-hoz, mert a bepanaszolt vállalatok tevékenységére a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény terjedhet ki, e jogszabály betartatása pedig az MgSzH-ra tartozik.
Ágazati jogi szakértők szerint viszont a tfmt nem vonatkozik azokra a terményekre, amelyeket a Magosz panasza érintett. Az érdekképviselet beadványában a búza-, a kukorica- és a napraforgó-piaci anomáliák szerepelnek, e termények pedig alapvetően takarmánynak minősülnek. A tfmt hatálya ugyanakkor – egy 2002-es EK-rendelet alapján – azokra a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékekre terjed ki, amelyek nem igényelnek tovább feldolgozást, hogy azokat végső fogyasztóknak lehessen értékesíteni. A 2002-es EK-rendelet e termékkörből a takarmányokat egyértelműen kizárja – állapították meg jogi szakértők.
Ha a betakarított búzát és kukoricát emberi fogyasztásra szánják, e termények még feldolgozatlan állapotban is élelmiszernek minősülhetnek - értelmezte ugyanakkor a 2002-es EK-rendeletet a GVH. Emellett a hivatal szerint a tfmt hatálya egyértelműen kiterjed azokra a vállalatokra, amelyek a felvásárolt mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket átalakítás (feldolgozás) nélkül tovább értékesítik. E kategóriába – tette hozzá a GVH – a három bepanaszolt cégek közül az IKR és a Cargill is beletartozhat. Így lehet olyan termény- és vállalati kör, amelyre a tfmt hatálya és az MgSzH hatásköre vonatkozik. Mindezt a hivatal az elutasító válaszlevélben lehetőségként vetette fel a Magosznak – közölte a GVH.

Forrás: www.agromonitor.hu

 

 
TÁMOP

 
Archívum belépés

Archívum

Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó

 

Figyelem! Belépés kizárólag a tagszervezeteknek! Belelentkezéshez adja meg a külön értesítőn megadott  felhasználónevet és jelszót!
Ha elveszett a belépési kód érdeklődjön a 06 22 506-726-os számon!
 
 

A horoszkóp a lélek tükre,fontos információk. Májusban,minden megrendelés 1000 Ft. kedvezménnyel vehetõ igénybe. Várlak!    *****    A csillagjövõ oldalon,sok asztrológiai, ezoterikus olvasmány,valamint meditációk és megrendelési lehetõségek találhatók!    *****    Kérdezõ horoszkóp, kötetlen beszélgetés mobilon, vagy messengeren, skypeon 5000 Ft. Szeretettel várlak! Kattints hívj!!!    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM SKAM SKAM    *****    Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban-Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban    *****    Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban-Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM SKAM SKAM    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, horror, blogtippek)    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    A dohányboltos lány új novella. Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Informatika és Informatikus könyvtáros tételek    *****    AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar feliratos tartalmak! - SKAM    *****    Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.